Bejelentkezés

Lezárult a jelentkezés a vetélkedőre

Dátum:

Február 16-án 15.00-kor lezárult a jelentkezés a VIII. Lángész kerestetik! vetélkedőre. Idén 19 iskola jelezte részvételi szándékát, de sajnos két lemondás is érkezett, így idén 17 iskola csapata készül a megmérettetésre.

Hírhez siófoki ed 2017.jpgMiskolcról, Hajdúszoboszlóról, Kecskemétről és Siófokról 3-3, Vecsésről 2, Gellénházáról, Kápolnásnyékről és Városföldről pedig 1-1 csapat indul a vetélkedőn. A csapatok idén is két csoportban versenyeznek majd az elődöntőkben,  közülük, a legjobb tíz jut majd a döntőbe az összesített rangsor alapján. Az elődöntőket a március 5-i héten tartjuk a siófoki székházban és a Közép-magyarországi Földgázszállító Régió vecsési üzemében az alábbi beosztás szerint, a döntőt pedig március 27-én tervezzük lebonyolítani.


Elődöntők időpontja, helyszíne és a résztvevő iskolák:

 2018. március 6., kedd 11.00 Siófok, Tanácsház u. 5.

  • Dr. Papp Simon Általános Iskola (Gellénháza)
  • Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Kápolnásnyék)
  • Katona József Gimnázium (Kecskemét)
  • Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
  • Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája
  • Kecskeméti Református Gimnázium
  • Siófoki Beszédes József Általános Iskola
  • Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
  • Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

 2018. március 8., csütörtök 11.00 Vecsés, Új-Ecseri út (GPS koordináták: 47,40212  19,30320)

  • Diósgyőri Gimnázium
  • Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
  • Gönczi Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Hajdúszoboszló)
  • Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule (Vecsés)
  • Hőgyes Endre Gimnázium (Hajdúszoboszló)
  • Miskolci Herman Ottó Gimnázium
  • Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Hajdúszoboszló)
  • Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola

​A
 csapatokról bővebben az FG-ESZESEK menüpont alatt, a Csapatok bemutatásánál olvashattok majd.

Az elődöntőkre való felkészüléshez szükséges segédanyagokat​ megtaláljátok a honlapon a Tudástár​ menüpontban.


Felhívjuk a figyelmeteket, hogy az elődöntőkre készítendő bemutatkozások időtartama legfeljebb 3 perc lehet, az időtúllépésért pontlevonás jár!

Jó felkészülést kívánunk mindenkinek!

Letölthető dokumentumok :
Csatolmány Méret

© FGSZ Natural Gas Transmission Private Company Limited by Shares 2009–2016