Bejelentkezés

Túl a vecsési elődöntőn

Dátum:
​​Kellemes tavaszias időben zajlott a VII. Lángész kerestetik! vetélkedő első, vecsési elődöntője az FGSZ vecsési üzemközpontjában március 21-én.  Nyolc csapat versengett egymással, 2 Hajdúszoboszlóról, 3-3 Miskolcról és Vecsésről.

IMG_6312_1.jpgMivel a 2., siófoki elődöntőn 10 csapat fog versenyezni, még egyik csapat továbbjutása sem biztos.
A döntős csapatok nevét a csütörtöki megmérettetés után tudatjuk majd veletek itt, a verseny honlapján, valamint e-mailben is. Figyeljétek a honlapot, mert csütörtökön délután tesszük közé a további segédanyagokat a döntőre való felkészüléshez, valamint akkor tudhatjátok meg azt is, mi lesz a beadandó feladat.

A Vecsésen versenyzőknek köszönjük a részvételüket és gratulálunk az eddigi eredményükhöz, a siófoki elődöntőre váróknak pedig további jó felkészülést kívánunk.

Letölthető dokumentumok :
Csatolmány Méret

© FGSZ Natural Gas Transmission Private Company Limited by Shares 2009–2016